Cincér Bt.
logo
Dendrokronológiai kutatások Erdélyben 2005-ben

    Az F043167 OTKA-nyilvántartási számú "Dendrokronológiai kutatások Erdélyben" című pályázatunk keretében 2005-ben az alábbi munkát végeztük el:

    Az idei év meghozta a kutatás „nagy áttörését” mert sikerült a csíksomlyói Péter és Pál plébániatemplom toronyszerkezetét évre pontosan keltezni, illetve építéstörténeti adatok adni a szintén csíksomlyói Salvator kápolna (át)építéséhez. Ezek az adatok lehetővé tették néhány, a korábbi években vizsgált épület (pl. csíkszentkirályi Bors-kúria) keltezését, és az év folyamán megkutatott templomok (Csíkdelne, Csíkrákos, Csíkmindszent) pontos keltezését. Erről az eredményről számoltunk be az erdélyi régészeket összefogó Pósta Béla Egyesület Csíksomlyón megrendezett konferenciáján (2005. november 11-13.). Ez azt az eredményt is meghozta, hogy az erdélyi kollégák felismerték a kutatásainkban rejlő lehetőséget, és számtalan helyre hívtak/hívnak minket, így a jövőben komoly szakmai támogatásra számíthatunk, ami a kutatás kiszélesítését, és fokozatos gyakorlati alkalmazását alapozza meg.

    Az általunk megtartott előadások közül kettőt emelnék ki: februárban Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán a már tevékenykedő, illetve jelenleg a szakmát tanuló restaurátoroknak tarthattunk előadást, amely azért jelentős, mert ők sok esetben erdélyi, illetve Erdélyből származó anyaggal dolgoznak, így a friss eredmények elősegítik az együttműködést. A másik előadást Botár István tartotta a Viterboban (Olaszország) megrendezett Eurodendro2006 konferencián (2005. szeptember 28. – október 2.). Ez az előző évi poszteres bemutatkozás folytatásaként az európai kutatókkal való együttműködést támogatja, illetve a térségben tevékenykedő többi kutatóval való párbeszéd megkezdéséhez, folytatásához jelent nélkülözhetetlen segítséget.

    Az eddig elvégzett vizsgálatok eredményeként rendelkezünk két „lebegő” fenyő-kronológiával (119 és 179 év terjedelemben) és egy pontosan keltezett, a csíki-medencére érvényes tölgy-kronológiával az 1526 és 1737 közötti időszakra, a már korábban meglévő máramarosi – észak-erdélyi kronológián kívül.